[ Pobierz całość w formacie PDF ]
.Az idegen szórakozottan követte tekintetével a zsibárus mutogató kezének a mozdulatát.A hímzett képen, ívelt márványablak párkányán, csakugyan Othelló ült és sárga ruhában lelkesen mesélt, bárorra hegyén a megkopott gyöngyök vakítóan fehérlettek.Desdemonának egyik gyöngyszeme foszlottselyemszálon a térde tájékán fityegett, de ez legkevésbbé sem zavarta abban, hogy megmaradt szemévelábrándosan nézzen a mór szerelmesére. A kis hibákon könnyq segíteni. Az öreg nem fejezhette be, amit mondani akart, tompa puffanásriasztotta meg.Mintha véletlenül törént volna, az idegen feldöntött a háta mögött egy képet.A por gomolyokban csapott ki akép alól és az aranyláncos idegesen kapott utána. Hát ez miféle lom?  A hangja fitymáló akart lenni, de hamisan hangzott.A zsibárus gyanakodva pillantott fel.Aztán közönyösen vont vállat: Vagy úgy!.Isten tudja mióta fogja már itt a helyet.Olcsón adom, ha karná.Az idegen úr az ajtóhoz lépett.Mohón tartotta oda a világosságnak a vak keretre feszített képet s lefújta róla akQszénfüstös port.A por alatt a rejtélyes homályból, érdekesen rút férfialak vált ki, mely elQkelQen hátraszegett fejét szintebelemerítette az ágaskodó prémgallérba s félig behúnyt szemével gQgösen lefelé nézett.A madárszerqpatriciusarcot sajátságos meleg fény éltette.A délvidéki alkonyok zöld reflexei játszottak a keskeny fejedelmihomlokon és a hosszú, gyér szakállban, mely mint a sekély ezüstös vizek hullámai átlátszóan futott le redQsmeggyszínq zekéje drágaköves gombjain.Az elfeketült háttér függönye is meggyszínq volt és gazdagon omlóbársonyában, kicsiny nyíláson át, álomszerq messze táj képe zöldelt. Mit néz olyan nagyon?  kérdezte szórakozottan a zsibárus, aki idQközben egy régi zsebórát kotort elQ apohos szekrény fiókjából. Ezt nézze! Igen, igen,  mormogta az idegen elfulladt hangon.Izgatottan lépett vissza a küszöbrQl.A keze remegett,mikor lebocsátotta a festményt, a homloka verejtékes volt. Hát mennyiért is adja az órát?  Üres szemmel nézett az öregre. Harminc forint nem lesz sok? Üt is, ha az ember rátalál a rugójára. Húszat adok érte. Adjon harmincat és vigye a képet ráadásul.Az utca közben egészen elsötétült, a lámpagyujtogató bekiáltott elmenQben, a szabó már nem énekelt.Azidegennek egyszerre sietQs lett az útja.Gyorsan fizetett, hóna alá vette a vásznat és indult kifelé. Jó éjtszakát,  dörmögte az öreg.Mikor magára maradt, kiballagott az utcára, leült a szalmaszékre és csak úgy megszokásból, pihenésnek,elQvette kedvenc gondolatát.Azt a másik képet, azt a gyönyörqt  az Q szerencséjét.KékítQszínq égben,kemény, csillogó fellegek.Most már nem késhet soká.Aszott szája ferdére húzódott.Mosolyogni kezdett és várt.A SÍRÓ EMBER MEG A NEVETP EMBEROdakinn ugattak a kutyák.Folyton ugattak, pedig nem jött senki és nem ment el senki.Az asszony még akkorelment, amikor sütött a nap.Nem nyitotta ki az ajtót, szép szürke szemével nem is nézett vissza mint máskor, haindult, csak félrebillentette a fejét a párnán.Azóta Árva Péter akarat nélkül, mozdulatlan elviselésben ült az ágya mellett.felhúzott térddel ült az alacsonyszéken.Gyqrött kabátja szárnya és lecsüngQ keze a földet érte.Beretválatlan arcában két száraz gödör volt aszeme.Mikor besötétedett, ugatni kezdtek a kutyák.Azután már olyan régen ugattak, hogy ez is hozzátartozott azéjtszakához.A virrasztó ember arcában pedig lassan megtelt a két száraz gödör kimondhatatlan fájdalommal.Elment, elment az asszony.HQkölve formálódtak fejében a szavak.Haboztak, fennakadtak, megmutattákmagukat, megint elbújtak.Nem.azzal a másik, végleges szóval nem merte volna ezt elgondolni.Csak így ésmég így is iszonyú volt és mikor suttogva kimondta, úgy hangzott, mintha ordítva valaki más mondta volnahelyette.Összerázkódott.Már vissza szerette volna vonni, amit az elQbb mondott.Nem bírta el.Hirtelen az ágy felé nézett.Várta, hogy onnan talán majd ellentmondanak neki.  Antónia! Váratlanul történt ez is, még nem határozta el, hogy kimondja a nevét, hiszen nem tudhatta, milesz ha elhangzik a név és mi lesz, ha nem felel többé az, aki mindíg felelt.Ijedten hallgatódzott egy darabig.Aztán panaszosan, sokszor egymásután megismételte: Antónia.A gyertya világa egyenletes idQközökben csendesen szállt és emelkedett a felesége mozdulatlan melle felett,mintha valaki kívülállón, idegenül lélekzett volna helyette.Az ember körülhurcolta szegény tekintetét a szobában.A szeme megakadt az ablak üvegjén.Egy darabigmereven nézett arrafelé, mintha odakintrQl is ellentmondást várt volna a szörnyq véglegességgel szemben.De az ablakon túl sötét volt minden.A ház körül már faluvá lapult a kis város széle.Elhagyatott kertek közöttrokkant pajták bujkáltak a lomb alatt.Utcalámpa nem égett a környéken, csak Árva Péter kQfaragómesterudvarán világított a néhány félig kifaragott sírkereszt.A kutyák ugattak.Bomlott, iszonyodó vonításuk elnyelte az éjtszaka minden hangját.Nem hallatszott, ha kQindult le az út partjáról, ha denevér surrant ki az eresz alól, nem hallatszott az érett kalászok halk neszelése, melyalacsonyan zenélt a fekete láthatártól végig a nagy földön.OdakintrQl bejöttek a búzatáblák a kQfaragó udvaráig és hullámverésük a sövényt nyaldosta.De az élet hiábaostromolta a halottas házat, kívül maradt, a pitvarajtó öreg repedésén csak a halált ugató kutyák vonításaférkQzött be.Az ajtóval szemközt, a sötét konyhában falióra ketyegett.AzelQtt mindíg az asszony húzta fel az órát és ahogyhúzta a hosszú láncokat, a vaskölöncök árnyékai, mint fekete patkányok, sebesen futottak fel a meszelt falon.Az órában ilyenkor furcsán, vígan mekegett az olcsó szerkezet.Antónia pedig nyújtózva állt és szép, fehérfogai kiragyogtak az ajka között.Most is nyújtózott, de ez más volt és kissé nyitott, feszes ajka között fénytelelnül, szárazon fehérlett ki két sorfoga.A falióra ketyegése is más volt.Olyan kísértetiesen visszhangzott az üres konyhában, mintha lassan-lassanvérzett volna el benne az idQ és a vére sqrqn, cseppenkint hullott volna le az ingáról, minden lendülésénél, halkcsettenéssel a téglázott földre.Árva Péter mellében is ugyanígy ketyegett valami és odabenn is sqrqn, cseppenkint kínlódott az ingán a vér.Odabenn, a szíve táján.Lelógó keze idegenszerqen felemelkedett és odakapott, mintha szíjakat akarna magáról letépni, szörnyq,szoros szíjakat, amelyek elzsibbasztották testét [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]

  • zanotowane.pl
  • doc.pisz.pl
  • pdf.pisz.pl
  • igraszki.htw.pl